Támogatásunk2018-11-28T10:22:03+02:00

Az EXPERITUM támogat

Valamennyi munkatársunk és alapítóink számára egyaránt fontos a társadalmi szerepvállalás. Munkatársainkkal úgy érezzük, hogy azon kívül, hogy valamennyien nap mint nap azon dolgozunk, hogy megvalósítsuk személyes és együttes céljainkat, fontos az is, hogy legyen egy olyan közös célunk, amely nem a munkáról szól, hanem arról, hogy közösen adjunk.

Úgy döntöttünk, hogy valamennyien lemondunk bevételünk egy részéről és arra fordítjuk, hogy minél többen sportolhassanak, minél többen egészségesen éljenek. Ezért működünk együtt a „Tanulj és sportolj!” program részeként működtetett Tesscard rendszerrel. Együttműködésünk eredménye, hogy valamennyi Tesscard tulajdonos, aki ügyfelünk is lesz, vagy ügyfelünk, akinek Tesscardja lesz, hűségpontok formájában visszakapja pénzügyi megoldásaira költött forintjainak egy részét úgy, hogy ezeket a pontokat beválthatja sportra, tanulásra, vagy egészségre.

Minden ügyfelünk számára biztosítani tudjuk, hogy nem kell többet költenie pénzügyi megoldásaira, mint eddig, hiszen egyrészt szakmai felkészültségünknek köszönhetően megtaláljuk számára a legmegfelelőbb pénzügyi megoldást, másrészt még támogatjuk is partnerünket abban, hogy minden elköltött forintja után néhány százalékot hűségpont formájában ráírunk a Tesscardjára. Az így általunk nyújtott támogatást pedig felhasználhatja a fenti célokra. Ha egyébként is költ sportra, kultúrára, vagy egészségre ügyfelünk, akkor az így megtakarított összeget fordíthatja saját vagy családja jövőjének biztosítására egy pénzügyi megoldás segítségével.