Nyugdíjrendszerünk több lábon áll, de a legfontosabb támaszunk saját magunk lehetünk!

Írta: |2018-04-16T09:19:29+01:002018. február 5. |Kategóriák: Hírek|Címkék: , , , , |

A világ különböző pontjain, sokféle megoldás és hozzáállás alakult ki a nyugdíjas éveink megoldására.

Európa nagy részén a Bismarck-féle felosztó-kirovó rendszer a legfontosabb pillér. Ennek lényege, hogy az aktív dolgozók adóbefizetéseiből tartják el a nyugdíjasokat. Legalábbis megpróbálják, de egyre kevesebb sikerrel. Mivel egyre kevesebb befizető tart el egyre több nyugdíjast, így egyre nehezebb feladat előtt állnak ezek a rendszerek.

Magyarországon például az éves nyugdíjköltségekre a bevételekből csak szeptemberig van fedezet, tehát a maradék 5 hónapot máshonnan kell kipótolni. Minden európai országban megpróbálnak az államok egyre több támogatást, adókedvezményt adni, hogy a polgárok saját maguk oldják meg a helyzetet, mert a kormányoknak nem sikerül, nem is sikerülhet. Kérdés, mikor és hol omlik össze először a rendszer?

“Magyarországon például az éves nyugdíjköltségekre a bevételekből csak szeptemberig van fedezet, tehát a maradék 5 hónapot máshonnan kell kipótolni.”

Amerikában már egy picit másképp megy a dolog, ott eleve az öngondoskodást helyezik előtérbe. Az USA-ban és Kanadában a rendszer lényege, hogy erősen épít az öngondoskodásra, a rendszer már fiatal korban ösztönzi a munkavállalót saját stratégiájának megvalósítására. Ha valaki takarékoskodik, gyűjtöget, befektet, akkor ahhoz az állam hozzá tesz plusz összegeket, valamint adókedvezmények is járnak a megtakarítás mellé. Az tény, hogy könnyebb a dolguk, mert az általános pénzügyi műveltség magasabb szinten van és a fiatalok már látnak példát a nagyszüleiktől, amelyeket le tudnak másolni. Nem ritka az sem, hogy a fiatalok már az első fizetésükből vásárolnak, vagy kapnak részvényeket a munkáltatójuktól, hosszú távú megtakarításaik biztosítására.

Egy elég sajátos modell az Új-Zélandon és Ausztráliában megvalósított nyugdíjmodell. A térségben a modell lényege, hogy az állam állampolgári jogon biztosítja a létminimumhoz szükséges összeget. Ha kevesebb a nyugdíjad, kereseted a minimumnál, akkor az állam kipótolja. Ha viszont eléred a minimumot, akkor az államtól nem kapsz semmit. Ez rendkívül költséges és talán egy picit igazságtalan módszer is, ráadásul nem túl ösztönző az egyén számára.

A Chile-ben alkalmazott nyugdíjmodellt Pinera vezette be 1980-ban. A lényege, hogy Az emberek a bruttó bérük 10 százalékáról dönthetnek, hogy az államnak adják és nyugdíjas korukban az államtól várják a járandóságot, vagy megfelelő pénzügyi termékekbe teszik és azok hozamaiból élnek nyugdíjas korukban.

A fentiekből két következtetés egyértelműen látszik. A egyik, hogy a Föld többi részén egyszerűen nem ismerik a nyugdíj fogalmát sem. A másik következtetés, hogy itt is igaz a mondás, „magad Uram, ha szolgád nincs!”. A legjobban akkor járunk el, bárhol is élünk a világban, ha magunk gondoskodunk előre a nyugdíjas éveinkről és az öngondoskodást választjuk.

Lépjen kapcsolatba velünk és kérjen egy térítésmentes konzultációt az induláshoz.

A szerzőről: Balázs Zoltán

Balázs Zoltán
Üdvözlöm! Balázs Zoltán vagyok, az Experitum Finance biztosításszakmai vezetője. Köszönöm, hogy itt van velünk, és remélem hasznosnak találja az itt olvasottakat. Olyan gyakorlati, illetve hasznos információkat szeretnék megosztani Önnel, amelyek támogatják a sikeres pénzügyi stratégia kialakításában. Ha kérdése, ötlete van, kérem írja meg nekünk!